avant-garde

augusztus 24.

augusztus 20-án, hétfőn a dhakai egyetemi campuson a focizó diákokat katonák bántalmazták, s ennek nyomán összecsaptak a felek, amiből elterjedvén országos méretű diáklázadás lett.

a kormányzati bocsánatkérések és a dhakai campusról való csapatkivonás ellenére az indulat tovább terjedt, és általánosabb tiltakozássá vált az ideiglenes kormány és a régóta tartó szükségállapot ellen. az érintett hat városban (dhaka, rajshahi, sylhet, csittagong, barisal, khulna) a hír keltekor kijárási tilalmat írt elő a rendőrség és a hadsereg. minden egyetem és főiskola bezárt, a rádiótelefonok forgalmát megbénították. az egész országban tüntettek és lázadtak a diákok, és “nagyszámú hétköznapi ember” (értsd: földühödött prolik) csatlakozott hozzájuk. futó csatákat vívtak a zsarukkal, sok magán- és “köz”-tulajdonú járművet rongáltak meg, megtámadtak rendőr-őrfülkéket, bankokat, magán- és közhivatalokat és boltokat. az összecsapások soán a tüntetők utcaköveket, botokat, barikádokat, tüzet és benzint alkalmaztak, torlaszokat emeltek a főutakon és a vasútvonalakon. a disznók könnygázt, furkósbotokat, vízágyút és gumilövedéket vetettek be, ami néhány száz ember sérülését okozta.

a kormány a “gonosz, felelőtlen erőket” és az “opportunista, rendetlen” tömegeket átkozta az “anarchiáért”. a b.b.c. hírei “nyomortelepek lakóit, boltosokat, riksahúzókat és üzletembereket” (?) említenek mint az összecsapások résztvevőit. a városba érkezőket, akik mit sem tudtak a kijárási tilalomról, a törvény őrei jól helybenhagyták.

bangladesben a diákok túlnyomórészt a fölsőbb rétegekből kerülnek ki, ekképp jobban kötődnek a politikai arénához, részben azért, mert a korrupciótól ennyire áthatott társadalomban a későbbi karrier csaknem elengedhetetlen föltétele a politikai kapcsolatrendszer. a legtöbb politikai frakció jelen van az egyetemeken, így némely diákok (más rétegeknél jóval nagyobb arányban) tagjai a két nagy politikai pártnak, a b.n.p.-nek és az awami ligának, amelyet a katonai segítséggel hatalomra került ideiglenes kormány januári színrelépésekor eltiltottak a politikai tevékenységtől. mindkét párt vezetését és pénzügyeit megtépázta a korrupcióellenes tisztogatás és a tömeges letartóztatások (több, mint 100’000 fő) az utóbbi hónapokban, ezért aztán mind a két pártnak érdekében áll a helyzet destabilizálódása, hogy nyomást gyakorolhassanak a kormányra. a szükségállapot kihirdetéséig az ellenzéki awami liga igyekezett állandó demonstrációkkal helyzetbe kerülni; ez amúgy is a bengáli politikában hagyományosnak számító taktika. a korábbi katonai kormányokat rendre a diákok agitációjával kezdődött mozgalmak döntötték meg.

ám az elégedetlenség nem csak a diákokra jellemző. a most már nyilvánvalóan a múlt évi politikai haddelhadd dél-ázsiára gyakorolt destabilizáló hatása miatt aggódó nemzetközi-nyugati gyökerű erők (eu, ensz, valutaalap, usa, stb.) nyomására hivatalba lépő ideiglenes kormány követte a nemzetközi valutaalap javasolta politikát, és csakazértis privatizálta a csittagongi kikötőket és a jutaföldolgozó ipart. az ásványkincsek fölszíni bányászatát is meg akarják nyitni a nyugati társaságok előtt. ráadásul az országban a lázadás kezdete előtti hetekben áradás pusztított, milliók váltak hajléktalanná, és járványok ülik torukat. nem meglepő tehát, hogy a szegény sorsú proletárok a diákmozgalom mellé állnak saját eszközeikkel: fosztogatás útján juthatnak hozzá sürgősen kellő javakhoz, és megtámadják azt a rendőrséget és hadsereget, amely munkahelyeiken és otthonaikban brutális “rendet” tart.

a nagyszabású tavalyi textilmunkás-lázadás óta a gyárosok még mindig nem váltották valóra jobb munkakörülményekre és magasabb bérekre (illetve bizonyos iparágakban, mint a készruha-szektorban a minimálbér megállapítására) tett ígéreteiket. a sztrájkok fokozatosan teret nyertek újra az ideiglenes kormány januári hatalomátvétele óta. rengeteg jutaüzemi munkást kirúgnak a jutaföldolgozók privatizációjának keretében, akiknek azért is kaparniuk kell, hogy megkapják az utóbbi hónapok elmaradt bérét. az alapvető létfönntartási termékek árának viharos gyors emelkedése – amely főleg a beszállítók általi fölhalmozással gerjesztett hiányokból ered – újabb és újabb darabokat harap le a világ amúgy is legrosszabbul fizetett munkásainak béréből.

Szept. 16.

a dhakai exportföldolgozó zónában szept. 15-én leállt a termelés, a munkások és a rendőrök közti összecsapásokban legalább százan megsérültek. a harc akkor tört ki, amikor a zsaruk bottal estek neki a textilmunkásoknak, akik azon háborogtak, hogy meg nem erősített hírek szerint egyiküket megölték, mert ellopott egy mobiltelefon-készletet. reggel hétkor néhány száz, a featherlite ltd.nek dolgozó munkás a dhakai exportföldolgozó helyi részlege elé vonult, hogy a társuk testének kiadását követeljék. a törvény őrei nem engedték be őket, ezután továbbmentek, az úton csatlakozott hozzájuk sok munkás a többi gyárból. a rendőrök őket is megbotozták.

válaszul a tüntetők egy csomó gyárat megrongáltak, a szóbanforgó ipartelepen belül és kívül is. elbarikádozták a közeli nabinagar-kaliakoir utat, szétvertek 7-8 járgányt, megbénították a forgalmat. (az a-one, a hoplun, a lenny fashions ltd. és az actor ltd. gyárairól tudjuk, hogy megrongálták.)

az oda-vissza kergetőzés órákig eltartott. a fakabátok tomfával még 40 prolit megsebesítettek, tízen közülük is megsérültek. vagy 35 könnygázgránátot kilőttek, hogy elkergessék a fosztogató tömeget, végül csak kettőt tartóztattak le közülük.

az útiblokád és az utcai harcok miatt a legtöbb textilipari munkás nem is tudott munkába állni, így a legtöbb gyárban nem volt termelés: az ipartelep 88 gyárából csak 17 mert és tudott kinyitni. a featherlite-nál csütörtök (szept. 13.) délután kezdődött a forrongás, miután elterjedt a híre, hogy egy mobiltelefon ellopása miatt megölték, aztán elrejtették egyik kollégájukat, helalt. mivel estig nem derült ki, hol van helal, a prolik elkezdték szétverni a gyár épületét. mivel a rendőrök mindenről tudtak, gyorsan a helyszínre érkeztek, és uralták a helyzetet. átfésülték a gyárat a holttestet vagy bizonyítékot keresve, de hivatalos forrás szerint semmit nem találtak – a tiltakozók szerint azonban ráakadtak egy véres ingre. a rendőrségi szóvivő úgy nyilatkozott, hogy a helal meggyilkolásáról szóló híreknek nincs alapja, de “még nyomoznak utána (helal után)”. hatalmas rendőri készültséget irányítottak ezután a környékre, a disznók ashulia és savar részeken több helyen razziáztak.

tavaly a dhakai és környékbeli ruhaipari üzemekben kitört két hónapig tartó lázadásban közel 400 gyárat rongáltak meg. iparelemzők szerint ez volt az egyik oka, hogy lelassult a szektoron belüli növekedés.

Szept. 17.

lázongás a juta körül

khalishpur ipari övezet, khulna, dél-kelet-banglades: a “platina-jubileumi jutaüzemekben” sztrájkoló munkások szakszervezeti vezetőkre támadtak szept. 15-én, szombaton, azzal vádolva őket, hogy a munkáskövetelések ellen szövetkeztek a cégvezetéssel. (micsoda éleslátás!) a szept. 3-a óta sztrájkoló 5000 proli az alkalmi munkás kategóriába tartozik, és most állandó szerződést követel. némelyikük 25 évig a gyárban dolgozott, ám nemrég olyan föltételekkel vették csak vissza őket, hogy csak akkor kapnak fizetést, ha éppen van munka. a kirúgott és nyugdíjba küldött munkások is napi rendszerességű tüntetésbe kezdtek a gyárkapuknál, a bérhátralékok kifizetését követelve.

reggel konfliktus támadt a gyárkapuknál, és a szakszervezet tisztviselőit a rendőröknek kellett megvédeni a dühös sztrájkolóktól. utóbbiak egy csoportja ezután elment az üzemi szakszervezet titkárának házához, aki nem volt otthon – a dühödt munkások kifosztották a házat. visszaúton a szakszervezet elnökébe akadtak, akit kékre-zöldre vertek, hogy csak egy közeli házban talált menedéket. a zsaruk gyorsan megérkeztek, és két munkást letartóztattak.

a jelenlegi húzóágazat, a ruhagyártás előtt a juta volt a vezető ipar az országban. a függetlenség elnyerése után a ’70-es években rozoga lábakon álló államosítás, korrupció és befektetéshiány jellemezte az ipart, amelyet még a rendszertelenül érkező energiaellátás is gátolt, ugyanis gyönge az ország áram-infrastruktúrája. a – többnyire a központi kormány okozta – pénzügyi gondok a nyersanyagáramlást is akadályozták, amikor a jutatermelő gazdák kifizetésére nem jut forrás.

a juta globális piaca nőtt az elmúlt években. természetes, biológiailag lebomló, környezetbarát termék, amit sok mindenre használnak: zsákvászon, kötél, madzag, csomagolóanyag, stb. a bengáli talajon kiváló minőségű juta terem, a földolgozóüzemeket viszont szándékosan lerohasztották és elhanyagolták. folytatódtak a tömeges elbocsátások, például 2002-ben adamdzsiban – ez valaha ázsia legnagyobb jutaföldolgozója volt. a világbank a további pénzügyi segélycsomagok föltételéül szabta a főbb iparágak további privatizációját, ezzel “megmentőket” hozva az illető szektorba.

áttekintés

a térségben egyre mélyül a gazdasági-politikai-társadalmi válság. ha volt még valakinek olyan illúziója, hogy az <<ideiglenes kormány szembeszáll a korrupt gonoszokkal, és “megvédi” a “kisembert”>> című bohózat sikeres lesz, mostanra végleg eloszlott. a nyomornegyedek lakóinak tömeges kiebrudalása nyomán ezrek váltak hajléktalanná. újabb sokezernyi engedély nélküli riksásnak elvették a járgányát, és elűzték az utcákról. (a riksázás gyakran az egyetlen megélhetési lehetősége a faluról városba költöző nincstelen munkásoknak.) már a (kis)polgárság is érzi a meredek inflációt.

a “gyors akcióegység” nevű, lázadások ellen szakosodott paramilitáris szervezet sokakat lelőtt, és szintén sokan haltak meg a rendőrségi fogdákban is.

hogy a proletármozgalommal szemben a burzsujok csak a nyers erőszakot tudják alkalmazni (még az európában oly’ megszokott szakszervezetek sem igen vannak jelen a porondon, hogy “közvetítsenek”, nem beszélve egyéb demokratikus klisékről), az önszerveződő, direkt osztályharcot teszi magától értetődővé, amelynek hátára a politikai pártok és a szakszervezetek lélekszakadva igyekeznek fölkapaszkodni. ez azért nem azt jelenti, hogy a szakszervezetek semmilyen befolyással nem rendelkeznek: a munkások mozdulnak a szakszervezet fölhívására is, amikor a bértárgyalásokra próbálnak nyomást gyakorolni. ám legtöbbjük totális nyomorban tengetett léte meghaladottá teszi a formális közvetítést. ugyan a munkások általában nem ellenzik a szakszervezeti úton kicsikarható engedményeket (bár ezek a ruhagyártásban igen csekélyek voltak, s még nyomorúságosabbak a jutaüzemek esetében), ebben a helyzetben a szakszervezetek sem tesznek mást, mint futnak az események után.

a juta-ipari szakszervezeti vezetők megtámadása azt jelzi, életbe lép a proletárok gyakorlati kritikája a harcunkat uralni és befogni kívánók ellen. az osztályharc idézte elő azt a helyzetet is, amelyben a szükségállapotot látta “megoldásnak” a hadsereg, és most visszatér, még erősebben és határozottabban.

a ruhagyári munkások körében tapasztalható, hosszan és élénken lobogó, eltökélt (militáns) harag látszatra megtorpanásra késztette a kormányt és a tulajdonos polgárokat, mielőtt döntő ütközetet kezdeményeznének a döntő többségükben (90%) nőnemű proletárok ellenében. a prolicsaládok reálbére a száguldó inflációban a béka segge alá kúszik, ha nem lejjebb – eddig sem mindig volt elegendő a túléléshez.

bangladesben a közelmúltban egyik részkonfliktust sem sikerült megoldani. figyelembe véve a résztvevőket, nincs sok választás. fölkelés, véres megtorlás, ki tudhatja? kérdés az is, mi van például a szomszédos india (vagy pakisztán, stb.) munkásosztályával: vajon tétlenül nézi-e osztálytestvéreinek harcát és elszigeteltség miatti várható kudarcát, vagy…?