RENDŐRTÁMADÁS AZ ALTERNATÍV GUELAGUETZA FESZTIVÁL ELLEN OAXACÁBANjúlius 17.
július 16-án az oaxacai oaxaca városban az a.p.p.o. (oaxacai népi gyűlés) elnevezésű mozgalom és oaxaca állam „biztonsági” erői, valamint a mexikói szövetségi „megelőző” rendőrség közti összecsapásban a mozgalomnak legalább egy tagja halálos áldozatául esett a rendőri erőszaknak, minimum 62 embert letartóztattak, és ismeretlen számú ember eltűnt.
az ugyanaznap kiadott a.p.p.o.-sajtónyilatkozat szerint a rendőrség „széleskörű támadást” indított az alternatív guelaguetzán ünneplők ellen. az a.p.p.o. két nappal azelőtt jelentette be, hogy alternatív kulturális fesztivált tart a fő guelaguetza-helyszínen, a városon kívül eső fortin hegyen.
a szövetségi és állami rendőri erők körbevették a guelaguetza helyszínét, hogy távol tarthassák az embereket a fesztiváltól. egy odatartó karaván, amely mögött mintegy 10 000 ember haladt, megérkezett a helyszínre, s a fakabátok egyből könnygázzal, kövekkel, botokkal és robbanólövetekkel támadt a tömegre. a tulajdonképpeni buli előtt is érkeztek emberek. virágoskosarakkal „fölfegyverzett” asszonyok jöttek, és civil ruhás rendőrök támadtak rájuk kutyákkal és könnygázzal. aztán az éppen megérkező férfiak elkezdtek köveket dobálni, mondván, megvédik az asszonyokat.
a nép menekült, a zsaruk előrenyomultak, verték és lefogták, akit csak tudtak. három fotóst is megvertek. számos embert komoly sérüléssel tuszkoltak a rabomobilba.
jelenleg (júl. 19.) az állami és tartományi rendőrség az egész városban begyűjti, akit csak a szabadban talál. híradások szerint a hadsereg lezárta a városba vezető útvonalakat.
néhányan súlyos állapotban vannak, és a disznók akkor is begyűjtöttek sérült fesztiválozókat és a.p.p.o.-szimpatizánsokat, mikor orvosi ellátásra vitte őket a vöröskereszt.
emeterio merino cruz vazquez, a rendőrök hivatalosan is elismert áldozatának halálát azonosítatlan rendőrségi gránát okozta, amely lényegében kibelezte őt.
az alternatív guelaguetza válasz akart lenni arra, hogy a kormány megvette kilóra ezt az őslakos-táncokra épülő kulturális fesztivált. a búcsú évek óta már inkább turistalátványosságnak számít, és a „hivatalos” guelaguetza multik és ulises ruiz (oaxaca állam kormányzója, az oaxacai népfölkelés egyik elsőrendű ellensége) bukszáját gyarapítja.
mexikó oaxaca tartományában több, mint egy éve tart a háború a közvetlen demokráciát hirdető a.p.p.o. és az államhatalom között. tanárok és virágárusok sztrájkjaival és tüntetéseivel vette kezdetét ez az időszak. az oaxacai fölkelők kapcsolatban állnak a chiapas állam jelentős részét uraló e.z.l.n.-nel azaz a „zapatista nemzeti fölszabadítási hadsereg”-gel. ez utóbbi kb. az indián őslakosság érdekeit igyekszik érvényesíteni nagyjából az 1913-as zapatista program alapján, azaz a jórészt földművelőkből álló fölkelők hagyományok faluközösségi földtulajdonát, az ejidót igyekeznek visszaállítani, de védik a kistulajdont is – erre külön szabályozásuk van, hogy mekkora terület a fölső határ. jelszavaik demokratikusak, és egész image-ük az: időnként elmenesztik küldötteiket a mexikói kormányhoz, tárgyalnak, kérnek, mintha bármi reális esélyük lenne ezúton, egyébként meg a világ balos közvéleményéhez fordulnak segítségért, és elég sikeresen is kilincselnek castrótól (brrr) egészen a németországi autonómokig (van hamburgban egy szervezet, amely „zapatista kávét” és egyéb onnan származó „fair trade” termékeket importál európába, hogy aztán a pojácák azt megvásárolva iszonyú szolidárisnak érezhessék magukat). életük megváltoztatásában körülbelül egy kistulajdonosi-önigazgatói szintig jutottak, plusz van egy saját kormányzati szervük is, a „jó kormányzás juntája”, ami demokratikusan választott vezetőkből áll. tehát a széplelkű, „igazi” demokráciára áhítozó balosok számára ideálisak rajongásuk tárgyának: nem bántják a kapitalizmus alapjait, a munkát, a csereértéket, pusztán demokráciát követelnek. hát lehet, hogy meg kell kapniuk az áhított demokráciát, hogy rájöjjenek, az csak kicsit jobban ízesített méreg?
azzal együtt, hogy ez egy más hely, ahonnét ezek a sorok íródnak (tehát nem lehettünk ott az események helyszínén – szűrtek az indormációink), a másik kritika a fesztiválosdit illeti. lehet tiltakozgatni, mindenféle kultúreseményeket szervezni, de először is ez általában nem hatásos. semmilyen demonstráció nem ért még el radikális, lényegi célt: puszira nem mondanak le a burzsujok a hatalmukról, sőt, nem is fogják azt „jóra” fölhasználni. szarnak arra, hogy mit „kér a nép”: amíg megtehetik (amíg van olyan, hogy különálló egyéni érdek), meg is teszik, amit üzleti érdekük diktál. másodszor nemcsak nem hatásos, de fölösleges kockázattal is jár: pl. egy olyan országban, mint mexikó, ahol mindennapos a fakabátok életveszélyes föllépése, öngyilkosságszámba megy ilyen ártatlan tiltakozásokat rendezni. a rendőrök már többször rendeztek vérfürdőt oaxacában is, nem kell hozzá túl sok ész kitalálni, hogy valahányszor kevés kockázattal támadhatnak, meg is fogják tenni. az, hogy a baloldali demokraták és jogvédők fölháborodnak és nyilatkozatokat tesznek közzé, nem viszi előre az ügyet – csak a mindenre elszánt szerveződés, a naivitás föladása, a céltudatos forradalmi harc.
FOLYTATÓDIK A VADSZTRÁJK A MOZAMBIKI CUKORNÁDÜLTETVÉNYEKEN
július 19.
a közép-mozambiki sofala tartományban található mafambisse cukornádültetvény idénymunkásai keddtől folytatják a munkabeszüntetést annak ellenére, hogy a nádvágóknak csaknem 50%-os béremelést ajánlottak. a 4000 munkást érintő vadsztrájk hétfőn hajnalban kezdődött, követelései: béremelés, a túlórák kifizetése, ama tömérdek megalázó munka leszorítása, amit a cég rájuk kényszerített. a mafambisse cég fő részvényese 75 százalékkal a dél-afrikai tongaat-hulett csoport. elég jól megy nekik: 2006-os nettó hasznuk 724 millió rand (52 millió angol font) volt.
a sztrájkot nem a szakszervezet kezdeményezte, hanem spontán haragkitörésként indult, válaszul arra, hogy a cég hónapok óta magasabb fizetésekkel hitegeti munkásait. korábban azt ígérték, hogy a nádvágók óránkénti 100 meticais-t (2 gbp, kb. 800 huf) fognak kapni májustól, ám ehhez nem tartották magukat, a munkások továbbra is csak 60 körül kerestek (1,20 gbp, kb. 500 huf). a nádvágók egyébként a mafambisse mezőgazdasági munkásai között a „legjobban” megfizetettek…
a sztrájkolók hajnalhasadta előtt (négy óra körül) gyülekeztek a cukornádat cukorrá földolgozó gyár bejáratánál. a cég fegyveres őrei tüzet nyitottak a sztrájkolókra, egyiküket megölték, másik hármukat megsebesítették (egy munkást könnyebben, kettőt súlyosan). a munkások elmondása szerint a biztonsági őrök először gumilövedékekkel lőttek rájuk, így próbálták föloszlatni a tömeget. a munkások a lövöldözésre válaszul szétverték az egyik cégvezető motorját, aki elmenekült a helyszínről. megjöttek a zsaruk, és sikerült lecsöndesíteniük a dühös sztrájkolókat, akik azután tárgyalni indultak a vezetőséggel, a mafambisse szakszervezeti bizottsággal és omar jalilo munkaügyi megbízottal.
a maputói „noticias” című napilap híradása szerint a cég két „jelentős engedményt” tett a tárgyalások folyamán (ezekben a sofala tartományi munkaügyi biztos közvetített – ez már azért a konfrontáció elsimítását szolgálja). beleegyeztek, hogy a nádaratók bérét napi 66-ról 92-re emelik (ez az aktuális átszámítási arányok szerint úgy 50 pennys, azaz kb. napi 200 forintos emelkedést jelent).
a cég arra is ígéretet tett, hogy betartja a munkaügyi törvényben előírt rendes nyolcórás munkanapot. a munkások arról panaszkodtak, hogy napi 14 órás munkára kötelezték őket, és a cég nem fizette ki a hatórás többletmunkát. a cég hétvégén is dolgoztat, ám a 30 vagy 31 munkanap helyett csak 26-ot fizet ki. a társaság most megígérte, hogy 4 hetes időszakon belül védőruhát biztosít a munkásoknak.
mindazonáltal egyelőre nincs megállapodás az egyéb munkakörökben dolgozók (pl. a nádültetők, a gyomlálók, a csatornákon dolgozók) ügyében, akiknek napi 44-62 meticais között mozgott a bérük. a munkások ezen fizetések 85, illetve 95 meticais-ra való emelését követelik (ahogyan azt meg is ígérték nekik korábban). „hálásak” omar jalilo-nak (ama tartományi munkaügyi biztosnak) a tárgyalásokon kifejtett tevékenységéért; ám nem engednek a munkába visszaszólító fölhívásának. kijelentették, hogy addig fognak sztrájkolni, amíg „kielégítő megoldás” nem születik a többi idénymunkás bérezését illetően is.
mind az ültetvényt, mind pedig a földolgozóüzemet teljesen megbénították kedden, a cégvezetés meg jajong, hogy óriási veszteségei származnak a sztrájkból. közben a bűnügyi nyomozóhatóság (p.i.c.) a 23 éves domingos chanjane-t megölő és három másik sztrájkolót megsebesítő golyók eredetét próbálja kideríteni. a munkások egyként állítják, hogy cardoso equivale, a mafambisse „biztonsági” alakulat vezetője lőtte ki azokat.
bár magyarországi mércével mérve egy ilyen szintű megmozdulás igen komoly tettnek számítana, azért nem árt nem elfeledkezni néhány körülményről és hibáról.
ha közülünk már egyvalakit megölnek, végképp el kell tűnnie az illúzióknak. itt feketén-fehéren megmutatkozik a tőke igazi üzenete: dolgozz vagy dögölj meg! egy ilyen eset nem egyedülálló, nem lesz kevésbé fenyegető a „rendfenntartó” halálosztag, ha kiemelik és eltávolítják a halálos lövés leadóját – hiszen a többi „biztonsági” is lőtt, ez a dolguk, ezért tartják őket gazdái(n)k, hogy ha nem tetszik valami, az efféle „megoldásokat” alkalmazzák. tessék erre odafigyelni: magyarországon is szinte az összes gyár, üzem bejáratánál minimum gumibotos, de gyakran fegyveres őrök vigyázzák a burzsujok rendjét, elvileg csak a lopások és az „illetéktelen behatolók” kiszűrése végett, egyébként pedig nem tudhatjuk, pl. egy ilyen helyzetben meddig mennének el…
az illúziók azonban látszólag nem tűntek el: a tömeg megnyugodott, elment tárgyalni, rábízta magát a közvetítőkre, bár a hír szerint nem a szabvány zárt ajtós ügymenet szerint. mivel innen európából nézve nem tudhatjuk, milyen esélyei lennének annak, hogy a cégvezetéssel és a hivatalos közvetítőkkel való együttműködést megtagadva megkíséreljék továbbvinni az ellenállást, nem mondhatjuk, hogy márpedig mindenáron ez a „helyes út”, és ezt kellene csinálni… annyi bizonyos, hogy az elért eredményeket a helyükön kell kezelni, és a pillanatnyi „megnyugvás” csak az erőgyűjtést, a későbbi nyílt konfrontációbani esélyeink javítását szolgálhatja. például időt nyerni, fölvenni a kapcsolatot más üzemekben és munkakörökben dolgozókkal (vagyis ezek harci csoportosulásaival), közös terveket szőni, az osztályháború kiszélesítésére, a totális front megnyitására fölkészülni...
a történet azonban még ebben az epizódjában sincs lejátszva, még bármi megtörténhet. igyekszünk tehát figyelemmel kísérni a fejleményeket, és közzétenni azokat.
A HEINZ MUNKÁSAI LESZARJÁK A SZAKSZERVEZETET
július 19.
szerda éjjel a heinz nevű élelmiszergyártó cég wigani üzemében több, mint 1000 fő szüntette be a munkát az infláción alul maradó fizetésemelés, a betegellátási és fegyelmezési módszerek miatt.
a vadsztrájk összehozta az állandó és az alkalmi munkásokat, mert a vezetőség az ideiglenes munkaerő fizetését is csökkenteni akarja 20 százalékkal.
a wigan today c. lap értesülése szerint az egész megye egyik legnagyobb „foglalkoztató”-jának teljes munkaerő-tartaléka letette a lantot 24 órára (a szakszervezet „tanácsai” ellenére), miután két alkalommal nagygyűlést tartottak a témában. miután megtudták, hogy 3,5%-os béremelkedést várhatnak, ami alatta marad az inflációnak (azaz a cégvezérek a tervek szerint csökkentik a reálbéreket), a hangulat elérte a forráspontot. amiatt is magasra csap a harag, hogy a cég megnyirbálja a táppénzt és új, szigorúbb fegyelmező és hiányzásokat szabályozó intézkedéseket vezet be. olaj a tűzre, hogy kiszivárgott infók szerint a heinz menedzserei fejenként 5000 angol fontos prémiumra számíthatnak, mert a gyár több, mint 135 milliós működő tőkét hozott létre.
az üzemi megbízottak „óvták” mind a nappali, mind az éjszakai műszakok munkásait a hivatalos szentesítést megkerülő sztrájktól, mert az szerződésszegésnek, ezáltal törvényellenesnek tekinthető. ám az új szakszervezet, a unite („egyesülni!”) kísérletei a törvényes alkuprocedúra végigvitelére, a sztrájk hivatalos engedélyeztetését is beleértve, hiábavalónak bizonyultak szerdán. a nappali műszakosok egyórányi vita után kézföltartásos szavazással, túlnyomó többségben a huszonnégy órás sztrájk mellett tették le a garast, és rögtön csapatostul ott is hagyták a kitt green üzemet.
egy unite-os bizalmi: „a munkaerő azt mondta: ’most már elég!’, és elmentek a helyről. a találkozók a jutalmakról, az általános növekedésről, a menedzsment hatásköréről és a munka módjairól szóltak, és nagy elégedetlenséget lehetett tapasztalni.” továbbá: „de nekünk mint szakszervezetnek nem lenne szabad így otthagyni a dolgokat, mert még mindig benne vagyunk az eljárásban, és a rendes ügymenet szerint kellene átlátnunk a helyzetet.”
egy 29 évi tapasztalattal rendelkező termelőmunkás: „a fiúk nagyon ki vannak akadva attól, ahogy itt bánnak velünk.” „eltűrtük a cég minden változását a műszakbeosztások és a kiemelt termelékenység terén is, amely már megint óriási haszonhoz juttatta ezt a helyet – mint minden évben, amit itt dolgoztam végig –, de hát így kezelnek minket.” „amikor meghallottuk, hogy a menedzserek 5000 font jutalmat kapnak, miközben a miénket 1000-ről 600-ra szállítják le, na az volt az utolsó csepp.” „aztán azzal állnak elő, hogy nem adnak táppénzt vagy műszakpótlékot az első három napra, az ideiglenesek bérét meg húsz százalékkal leviszik – ha ezt megtehetik, tuti, hogy ki is próbálják rajtunk jövőre.”
a munkás teljesen reálisan, nem a "rendes ügymenet szerint" látja a helyzetet: amit megtehetnek velünk, azt meg is teszik. ezen bizony nem fog segíteni a szakszervezet a maga törvényességre alapozó taktikájával. mivel a törvényeket a burzsujok írják, és betartatásukért is ők a „felelősek”, azt tesznek meg törvénynek, és ebből azt valósítanak meg, amit éppen az érdekük diktál. amikor az egyezkedésben az egyik fél nyilvánvaló, le nem dolgozható előnyben van, minden egyezség látszólagos, hiszen tulajdonképpen a hatalmi túlerő győzedelmeskedik – és a szakszervezetek, bármilyen harcos névvel is illessék magukat (mint ez esetben a unite), ennek az illúziónak a fönntartásán igyekeznek minden erővel. az az erkölcsi magyarázat, hogy legalább mi legyünk „becsületesek”, és játsszuk végig a hülyítésünkre kitalált „jogi”, „képviseleti” és „tárgyalásos” utakat (pontosabban játszassuk végig a „képviseletünkre” kijelölt bértaktikázókkal), nem más, mint ennek a parasztvakításnak az önkéntes benyelése: önmagunk átbaszása azáltal, hogy elhisszük, bármilyen hivatalos szerv képviselheti érdekeinket, illetve hogy érdekeink egyáltalán érvényesülhetnek a kizsákmányoláson alapuló társadalmi-gazdasági rendszerben.
a heinz munkásai, ha nem akarnak biztosan belebukni a vállalkozásba, továbbra is saját önszerveződő erejükre kell, hogy támaszkodjanak. így, ha kudarcot is vall a küzdelem, megmarad a levonható tanulság – és az egyes munkásokat elválasztó „képviselet” intézménye nélkül lehet találkozni, és mérlegelni a további lépéseket. egy-egy ilyen sztrájk általában nem oldja meg a problémákat, de egyértelművé teszi a szembenállást, és összehozza a résztvevőket (még egyszer hangsúlyozzuk: amennyiben közvetlen a kapcsolatuk), tehát alapot teremt a további szerveződésre és harcra. ez pedig a munkásosztály cselekvő osztállyá (proletariátussá) szerveződésének, a forradalmi erő egységes színrelépésének egyik jellemző föltétele.
FORRADALMI HELYZET PERUBAN?
július 17.
a tanársztrájknak indult megmozdulás 12. napján földművelők, bányászok és építőmunkások is csatlakoztak a tüntetésekhez, egy földművest rögtön agyon is lőtt a rendőrség.
ez a legutóbbi haláleset a hivatalosan elismert halottak számát 4-re növelte a némely médiumok által általános sztrájknak nevezett eseménysorozatban. az egész akkor kezdődött, mikor a tanárok szakszervezete tiltakozni kezdett egy új törvény ellen, amely előírja, hogy rendszeres alkalmassági vizsgákon kell átesni minden tanárnak. ez segítette előtörni a szélesebbkörű elégedetlenséget, és hamarosan a bányászok, az építőmunkások és campesinók (parasztok) is csatlakoztak.
minden nagyobb városban ezrek vonultak utcára, a rendőrség kb. 100 szakszervezeti vezetőt és a kormány által „baloldali radikálisnak” címkézett egyéneket tartóztatott le. a tanársztrájk július 5-ei kezdete óta összesen 300 embert fogtak le. a harag jó része alan garcia elnök ellen irányul, akinek szociáldemokrata aprista pártja épphogy győzött a múlt nyári választásokon a nacionalista-populista ollanta humalával szemben. humala támogatóan nyilatkozott a tiltakozó megmozdulásokról, természetesen nyilvánvaló motivációi voltak erre. (pont, mint magyarországon orbánnak és holdudvarának, amikor az őszi-tavaszi nacionalista-fasiszta befolyásoltság alatt álló lázadások mellett foglalt állást. a párhuzam azonban nem lehet teljes: míg dél-amerikában hagyományosan erős a baloldali és anarchista irányú ellenállási mozgalom, addig magyarországon ez nem mondható el, errefelé inkább a konzervatív/kereszténytől a nácikig terjedő jobbos skála szerveződik, amely csak a különböző bőrszínű, anyanyelvű vagy nemi irányultságú munkások egymás ellen fordítására, és a „saját” burzsoáziánk iránti hűségre nevel. a „baloldallal” kapcsolatos kritikát lásd többek között a nemsokára megjelenő „szerény javaslat…” című cikkben.)
a tanársztrájkot erősítette az a kétnapos sztrájk, amelyet a perui campesino szövetség (c.c.p.) folytatott egy a perui kongresszus (parlament) által múlt nyáron elfogadott, de csak most életbe lépő, az egyesült államokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodás ellen. nagy a düh a perui munkásosztály köreiben, hiszen a rendkívül sokakra kiterjedő szegénység visszaszorítása helyett (peru 27 milliós lakosságának fele él napi 1 dollárnál kevesebből) a kormány azon fáradozik, hogy szabadkereskedelmi szerződéseket hozzon tető alá, és a porhintés szerint az ország évi 8%-os gazdasági növekedéséből majd a munkások és parasztok is részesedni fognak. e növekedés „ellenére” a beígért fejlesztések az elektromos hálózat, víz- és élelmiszerellátás terén nem valósultak meg, és garcia népszerűsége a megválasztásakor mért 60%-ról 35%-ra esett vissza. nem egyértelmű, hogy humala nacionalista ellenzéki pártja jól járt-e ezzel.
körkép az országban zajló eseményekről…
limában, a fővárosban csaknem 30’000 tüntető foglalta le a plaza san martint, egy elemző szerint ez volt limában az utolsó 30 év legnagyobb megmozdulása.
piura északi városban 15 ezren gyűltek össze.
a szintén északi trujillóban – garcia fellegvárában – a sztrájkoló tanárok tojással dobálták az elnököt, és összecsaptak rajongóival.
iquitos amazóniai városban elzárták az utakat, míg a parton a pán-amerikai főutat torlaszolták el sok helyen.
a cuzco turista-központjában lévő repteret lezárták, miközben a közelben tüntetők a machu picchuba vezető vasúti síneket torlaszolták el, és egy vonatot kővel hajigáltak meg. (jó lenne tudni, milyen vonat volt ez.)
a déli juliacában 5000 tüntető elfoglalta a repülőteret, és megbénította a kifutópályákat, törölni kellett a járatokat.
a közeli punóban lezárták az utakat, arequipában szintúgy, míg egy ezer fős dühödt tömeg túszul ejtett kilenc rendőrt pár órára a letartóztatott tüntetők elengedését követelve.
az andahuaylas-i fennsíkon kb. ezer quechua elbarikádozta az utakat és összecsapott a rendőrökkel.
úgy tűnik tehát, hogy több szálon összeért az elégedetlenség, és (nem elfelejtve, hogy dél-amerikában általában tényleg nagyobb az osztályöntudat, mint mondjuk európa keleti felén) elérte azt az együttes kritikus pontot, hogy átfogó lázadásban öltsön testet. mivel azonban ahhoz, hogy tényleges forradalommá tudja kinőni magát, az országhatárokon messze túlnyúló (tehát lényegében globális) támogatás és azonos lényegű akció kell elterjedjen, az eddigi tapasztalatok alapján az a legvalószínűbb, hogy nem fejlődik ki teljesen. ezügyben érdemes tanulmányozni a 2001-2002-es argentínai fölkelést, ahol kifejezetten forradalmi tendenciák is megfigyelhetőek voltak (erről bővebben a kommunista újság egy régebbi számában olvashatsz), ám végül nem terjedt ki az ügy, és máig felemás állapotok uralkodnak. ahogy azonban egyre több helyen törnek ki ilyen általános lázadások a „környéken”, talán van esély rá, hogy a különböző mozgalmak összehangolódjanak, s a következő forradalmi hullámot akár földrésznyi méretű szervezettséggel, komoly siker-esélyekkel is megvívhatják. a külön-külön föllángolások azonban elvezethetnek a külön vereségekből származó apátiához is, esetleg az elégedetlenséget nacionalista-populista szlogenekkel terelheti neki tetsző irányba az ideológiapiac e szeletére berendezkedett burzsoá párt. ilyen is volt már dél-amerikában (pl. perón). de hát nem vagyunk kinn a vízből akkor sem, ha esetleg szocdemek csinálják ugyanezt – lásd chávez venezuelában vagy lula brazíliában…
DÉL-AFRIKA: NAGYSZABÁSÚ SZAKSZERVEZETI TÜNTETÉS ÉS SZTRÁJK
július 10-én dél-afrikában 260’000 (kétszázhatvanezer) munkás vonult az utcára, hogy az alacsonyabb beosztású munkások számára 10%-os, a magasabb beosztásúaknak 9%-os béremelést követeljen. a „munkaadók” 7,3% és 7,8% közötti emelésre tettek ajánlatot. több, mint 9000 fém- és gépipari vállalatot érint a sztrájk. hatalmas építési beruházások vannak folyamatban, mint amilyen a 2010-es focivébére készülő stadioné, illetve kormányzati infrastrukturális projektek. a polgárok be vannak szarva, hogy hiány lesz fémtermékek terén.
a sztrájkot szakszervezetek kezdeményezték (a n.u.m.s.a. – dél-afrikai fémmunkások szakszervezete, az egyesült dél-afrikai szövetség és a „szolidaritás” nevű), és a hírek szerint irányításuk alatt is tartják. vannak olyan csoportosulások is, amelyek nem a hivatalos rendezvényeken vesznek részt, hanem külön gyűlnek össze, de azért úgy tűnik a hírek alapján, hogy itt alapvetően egy olyan békés, tüntetős, szocdem-majális jellegű szelepről van szó. amennyiben a további fejlemények túlmutatnának ezen, természetesen igyekszünk tájékoztatást adni róla.
Utolsó kommentek